Közös válaszok kortárs problémákra

Tóth Ádám és Zala Zsófi 2015-ben ismerték meg egymást a Corvin Rajziskolában, már együtt voltak, amikor felvételt nyertek a MOME formatervező szakára. Szakmai életük is összefonódott, hiszen jelenleg az új Gólya épületében, a KözMű – közös műhely alkotóterében dolgoznak egymás mellett közös és egyéni projektjeiken. A céljuk egy, de más oldalról közelítenek.

Kezdjük a közepén, mit gondoltok a formatervezés kortárs tendenciáiról?

Ádám: Napjaink termékkultúrája egyre inkább elmegy a külsőségek felé. Minden arról szól, hogy mit mutasson a termék, ahhoz hogy jobban eladható legyen.

Zsófi: Forma-tervezés. Ilyen felszínes.

Ádám: Mint például az új Tesla. És ez fut végig a designoldalakon. Először a Tesla. Aztán a Tesla szögletes íveihez passzoló épület. Ez annyira üres. A design egyre jobban eltávolodik az emberi léptéktől. Egy pajzsot látok, ami az emberek közé áll. A designnak pont az ellenkezőjét kellene tennie.

Összeköt titeket, hogy mindketten újrahasznosítotok valamit a munkátok során.

Zsófi: A természet számára a szemét fogalma ismeretlen, és milyen jó lenne, ha az emberiség számára is az lenne. Azért küzdünk ennyit a szeméttel, mert nagyon eltávolodtunk a természettől. Ha jobban megvizsgáljuk, hogy a Föld hogyan működik, akkor sokat tanulhatunk belőle. Ezt próbálom a tárgyaimmal visszahozni az emberek tudatába.

A technikátoknak köszönhetően mindegyik általatok létrehozott termék kicsit különbözik a másiktól.

Ádám: Igen, én fröccsöntéssel, Zsófi pedig préseléssel dolgozik, melynek során félipari termékek jönnek létre. Az ipar erre nem képes, illetve nem akar ilyet létrehozni. Ők csak a tökéletes termékekben hisznek. Ezzel szemben, ha legyártasz akár száz egyforma elemet a mi módszerünkkel, mindegyiknek megmarad az egyedi jellege. Ahogy keverednek az újrahasznosított anyagok, mindig másfajta mintázatok jönnek létre.

Zsófi, mesélj először te a diplomamunkádról. Ott már megjelent a kísérletezés, illetve a fenntarthatóság témája. Milyen anyagokat használtál?

Zsófi: A szemüvegkeretnél bio gyantával dolgoztam, ami az epoxi gyantának egy fenntarthatóbb verziója, mivel növényi anyagokból készül. Ezt az anyagot szerettem volna mindenféle természetes anyaggal ötvözni, főleg növényi hulladékkal. Kísérletezni kezdtem, hogy erősebb és esztétikusabb anyagot hozzak létre. A szemüveghez végül hagymahéjat választottam, az érdekes áttetszősége miatt. Csináltam hozzá egy szilikon öntőformát és egy optikus segítségével elkészült a szemüveg.

Mi történt az egyetemi évek után?

Zsófi: Nyáron közös projekteken kezdtünk el dolgozni Ádámmal, melyek közül megvalósult például egy installáció a Sziget Fesztiválra. Később úgy alakult, hogy kimehettünk Erasmussal Eindhovenbe dolgozni. Én egy anyagkísérletezéssel foglalkozó keramikus céghez kerültem. Szakmailag nem adott sokat, ezért átmentem a Precious Plastic-hoz, ahol Ádám dolgozott. A műhely műanyag újrahasznosítással foglalkozott, én ezen belül a „beyond plastic” irányhoz csatlakoztam. Pont ekkor nyertem el a Kozma Lajos ösztöndíjat, amit növényi hulladékból való termékfejlesztésre kaptam. Így három hónapig műhelykörülmények között tudtam teljesen szabadon anyagokkal kísérletezni.

Mire jöttél rá a kísérletezés közben, és hogyan folytatódott a munka a hazaérkezés után?

Zsófi: Az eindhoveni kutatásom során rájöttem, hogy a bio gyanta nem a legjobb megoldás. Fenntarthatóbb, de nem bomlik le és nehéz újrahasznosítani. Bár sokkal egyszerűbb lett volna ezzel folytatni, úgy éreztem, hogy nem tudnám már jó szájízzel csinálni. Ekkor kitaláltam, hogy olyan tárgyakat szeretnék, amik teljes egészében lebomlanak. Elkezdtem kísérletezni, hogy hevítéssel és préseléssel hogyan ragadnak az anyagok a bennük lévő természetes kötőanyagok hatására, hozzáadott ragasztóanyagok nélkül. Úgy jöttem haza, hogy már megvolt, mivel folytatom tovább a munkát. Három tárgyat terveztem, három különböző anyagból, hogy mutassam az anyagok sokféleségét és a bennük rejlő lehetőséget.

Egy lámpaburát, egy vázát és egy sámlit terveztél, mesélj ezekről.

Zsófi: A lámpabura a narancshéj ragacsosságát kihasználva hozzáadott ragasztóanyag nélkül, préseléssel és melegítéssel készült. A narancs hulladékát egy helyi juice bárból kaptam. Nagyon örültek, hogy újrahasználom, amit ők kidobnának. A másik két terméknél kazein enyvet használtam ragasztóanyagként, erre az ötletre a Dutch Design Héten találtam rá. Mindenkinek ajánlom, nagyon inspiráló esemény. A váza kávézaccból és borosüvegből készült, a mindennapi szenvedélyeink hulladékát újrahasznosítva. A harmadik tárgy egy sámli, ami a fenyő különböző részeiből áll össze. Jelenleg ezzel a technikával fejlesztek új termékeket, a meglévő tárgyak pedig tavasszal lesznek kiállítva az ösztöndíjprogram keretén belül.

Ádám, te hogyan emlékszel vissza az egyetemi évekre?

Ádám: Projektről projektre én is kezdtem rájönni, hogy a nagyon egzakt tervezések hozzám sem állnak túl közel. Szerintem az Erasmus alatt, Essenben indult el bennem egy kísérletezősebb, nyitottabb, kritikusabb irány. Itt már nem feltétlenül tárgyak jöttek létre, hanem installációk, vélemények, nézőpontok. A formatervezésnek a két szélső értékét próbálom összegyúrni a projektjeimben. A mérnöki oldalt és a képzőművészetet. A szakdolgozatom kapcsán pedig bejött egy harmadik irány, a fogyasztói társadalom hatása a formatervezésre.

Hogyan néz ki egy ilyen kritikusabb projekt?

Ádám: Egy esseni feladat során például a fogyasztói társadalmat legjobban jellemző termékkel, a szelfibottal kezdtem el foglalkozni. Aztán megpróbáltam meghatározni, hogy mi lehet ennek az antiterméke. Rájöttem, hogy a szemétszedő bot az. Formailag összeolvadnak, jelentésben pedig teljesen ellentétesek. Utána terveztem egy olyan kiegészítőt, amivel a szelfibot átalakítható szemétszedő bottá. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy levágjuk a szelfibot fejét, letöltjük a gyártmánytervemet az internetről, kinyomtatjuk 3D nyomtatóval, majd az új fejet feltesszük rá.

Neked milyen volt a szakmai gyakorlat a Precious Plastic-nál?

Ádám: Az elejétől kezdve az volt a koncepcióm, hogy a műanyag szemétből olyan építőelemeket tervezzek, amikből fa lécek hozzáadásával különböző tartó struktúrákat lehet létrehozni. Konzultáltam Dave Hakkenssel, a Precious Plastic alapítójával. Ő a műanyag újrahasznosítás úttörője, gépeket gyártott hozzá és videókkal szórta meg a Youtube-ot.

Mi lett a koncepció sorsa?

Ádám: Mint a régebbi projektjeimnél, itt is azt a visszajelzést kaptam, hogy az ötletem nem kivitelezhető. Én viszont elszánt voltam, és kisebb kísérletekkel támasztottam alá, hogy működhet ez az irány. Addig küzdöttem, amíg egy idő után Dave feladta, és rám hagyta, hogy csináljak amit akarok. Végül sikerült megtervezni egy öntőformát, amivel ezeket a csomópontokat tudtuk sokszorosítani. Az utolsó héten pedig kiraktunk belőle egy piramis struktúrát. Ezzel bizonyítva, hogy megfelelő anyagvastagsággal a műanyag elég erős tud lenni ahhoz, hogy bútorok, vagy kisebb installációk kapcsolódási elemeiként használhassuk. A távozásom után a közösség egy kisebb domb struktúrát épített, a munkám tanulságait továbbfejlesztve. Ezt az építészeti-formatervezési irányt szeretném itthon továbbvinni.

Úgy tudom, hogy igyekszel külső szakembereket bevonni az új projektjeidhez. Hogyan megy a közös munka?

Ádám: Próbálok megoldást keresni arra, hogyan tudja egy egész csapat magának érezni az adott projektet. Ellentétben a hagyományos tulajdonos-alkalmazott felosztással, a cél, hogy korrekten osszuk el a munkát és a bevételeket a cégen belül. Egy gyerekbicikli fejlesztésébe kezdtünk bele. Egyelőre mindenki motiváltan áll a feladathoz. Ennyi év tanulás után nagyon szeretnék végre egy terméket a piacra dobni.

Gondolom az lenne a cél, hogy ezekben a termékfejlesztésekben is megjelenjen a kritikai álláspontod.

Ádám: Szeretnék olyan termékeket tervezni, amik ki tudják zökkenteni az átlag vásárlókat. És olyan marketinggel megtámogatni ezeket, amik hangsúlyozzák, hogy nem minden a vásárlásról szól. Ezzel kapcsolatban sokkal több kérdésem van, mint válaszom, de szeretnék ezekre megoldást találni.

Aktivistaszerűen?

Ádám: Igen, gerillaakciókkal vagy különböző antimarketing kampányokkal. Egészséges mederbe kellene terelni a fogyasztói körforgást. Szeretném idővel kitalálni, hogyan lehetne ezt elérni. Az újrahasznosított termékek abszolút beleilleszthetők ebbe, hogy ne kommersz, egyszer használatos bóvlik terjedjenek.

A Gólyában ki tud alakulni egy olyan közeg, ami hozzátok hasonlóan gondolkodik.

Zsófi: Igen. Az is inspirál minket, ahogyan szövetkezetként működnek. Akik itt dolgoznak egy egészen más szeglete a társadalomnak.

Ádám: Most már egy éve dolgozunk együtt különböző közösségekkel, amik a tudásmegosztáson alapulnak. Hatalmas erőt érzünk ebben. Hatványozódik az elért eredmény, amikor egy csoport megosztja egymással a tudást.

Zsófi: Itthon inkább az a jellemző gondolkodásmód, hogy ha van egy ötleted, az csak a tiéd. A tudásmegosztó közösségekben pedig egy másik szemlélettel ismerkedtünk meg, ahol a tulajdonviszonyokat próbáljuk újraértelmezni. Az olyan ellentmondásokat szeretnénk feloldani, hogy van-e értelme levédetni egy műanyag újrahasznosító gépet, ha éppen az a célod, hogy csökkentsd a szemét mennyiségét.

A globális és a lokális napjainkban nehezen egyeztethető össze, két szekértábor sajátítja ki ezeket a szavakat. Fel lehet ezt oldani szerintetek?

Ádám: A Gólyában adott elő Zalatnay László arról, hogy a vásárlók élelmiszer keretük 90 százalékát a multiknál költik el, és csak a maradék 10 százalékát a helyi termelőknél. Amennyiben ez meg tudna fordulni, drasztikus fejlődés indulna el regionális szinten. Nekem megdöbbentő volt, hogy egy közösségi összefogás által – mint amilyen a Nyíregyházi Kosár – a saját élőhelyünk közeléből megszervezetten hozzájuthatunk tulajdonképpen mindenhez. Az óceánon át jön el hozzánk egy olyan termék, amit akár meg tudnánk venni a szomszéd nénitől is. Hiányzik a dolgok egységbefogása. Kényelmes, ahogy élünk és nem teszünk ellene semmit. Pedig lenne elegendő erőforrás ahhoz, hogy új rendszer tudjon kialakulni, de hiányzik az összefogás és a szervezés.

Zsófi: Szerintem ez jó példa arra, hogy a globális tudásmegosztás és annak lokális alkalmazása nem zárja ki egymást. Ki kell használni, hogy ennyire könnyen elérhető bármilyen információ és a megoldást lokálisan kell keresni, szorosan együttműködő közösségekben.

Ugyanúgy működik a közösségi élet a Gólyában, mint a Precious Plastic-nál?

Ádám: Más. Az a része hasonló, hogy aki tervező mondjuk Eindhovenben, meg aki itt koordinálja a koncerteket, az ugyanúgy segít ételt készíteni, vagy felmossa a folyosót. Mindenki részt vesz a közösségi dolgoknak a kielégítésében.

Zsófi: A különbség az, hogy Eindhovenben mindig változott a közösség, mert jöttek új emberek, mások elmentek. Itt meg egy fix csapat dolgozik. De összességében hasonló elveken alapszik. Jó, hogy itthon is hasonló légkörben tudunk dolgozni.

A KözMűben tervezitek a jövőt? Mik az elképzeléseitek?

Zsófi: Szerintem a következő évben mindenképp. Fejlesztjük a termékeinket és próbálunk alternatívákat találni az egyszer használatos műanyagokra.

Ádám: Pályázunk, próbálunk valahogy pénzt bevonni fejlesztésekre, fesztiválokon megjelenni, segítőket bevonni. De az sincs kizárva, hogy továbbtanulunk, vagy emellett mással kezdünk el foglalkozni.

// /

Zsófi Instagram-oldalát ITT találjátok,

Ádámét pedig IDE kattintva érhetitek el.

 

Szerző: Borenich Levente

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .