Magyar sikerek a ljubljanai Wood Icon Festivalon!

Amikor egy terméket fából terveznek, akkor egyrészt az anyag tulajdonságait szeretnék használni, másrészt hozzákapcsolódik az a szellemi tartalom, amit a fa jelent: erdei túra, környezetvédelem, újrahasznosítás, multiszenzorialitás. Persze egy jó tárgy természetesnek érződik akkor is, ha éppen csak kézre áll. Ilyen és ehhez hasonló bútorokat és tárgyakat díjaztak a BIG SEE Wood Icon Festivalon.


A szlovéniai fafesztivál pontos körképet ad a régió kreatív működéséről: a megjelenő anyag léptékében és műfajában is sokszínű, tárgyaktól egészen a moduláris rendszerű típusházig. Az esemény különlegessége, hogy a fához – mint anyaghoz – kapcsolódó iparág különféle szereplői egyszerre voltak jelen, meg lehetett ismerni olyan nézőpontokat is, amikkel az ember nem feltétlenül találkozott korábban.

A faanyag különféle alkalmazása és feldolgozása egyfajta közös fonal, az alkotók előadásai során hasonló elvek és értékek sejlettek fel. A tervek egy része követte a skandináv szakmai elődök által felvázolt esztétikai vonalat, mások a regionális tradíciók irányából közelítettek. Gyakran a tervezők és mesteremberek együtt hoztak létre egy-egy tárgyat, bútort.

A gyermekek célcsoportja többször megjelent, ez nemcsak funkcionalitásbeli kérdésnek bizonyult, hanem szimbolikus jelentőséggel is bír: tulajdonképpen a tartós értékteremtésre, értékátadásra, és általában a jövő tervezésére utal. A tervezők ezek mentén is járták körbe a fenntarthatóság kérdését, tették mindezt úgy (vagy annak ellenére), hogy a fagazdálkodás és az erre épülő ipar környezetterhelése finoman szólva is kérdéses.

A legizgalmasabb tervek a meglepődés, illetve az otthonosság kettős, de jóleső érzését keltették: a cseh zászló alakú vágódeszka, vagy éppen a 4MS Design mobilis, kis méretű terekhez tervezett széke.

Az eseményre egyébként meghívták, és díjazták is a MOME hallgatóinak 2018-as munkáját, a Pannonhalmi szabadtéri kápolnát. Az előadások és bemutatók sorában Kaderják Eszter tömör és élettel teli prezentációval képviselte a tervező csapatot.

További hazai érdekeltségű díjazottak lettek még Szilágyi Norbert és Kovács Lehel Károly a gyergyócsomafalvi Kőzúgó híd közösségi vonatkozásával, illetve Horváth Máté moduláris, és könnyen szállítható Mix karosszékével.

// /

A BIG South East Europe honlapját ITT találjátok,

BigSEE – where life is creativity

No Description

a Wood Icon Festival további díjazottjait pedig INNEN éritek el!

Wood Awards – BigSEE

No Description

A Wood Icon kiállítás 2019.10.15-től november 8-ig látható a City of Designban, a Dunajska cesta 123. cím alatt.

Szerző: Bús Bianka

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .