SZEMBESÜLNI AZZAL, HOGY MIT JELENT FORMATERVEZŐNEK LENNI – INTERJÚ HEVESI ANNABELLÁVAL, A LINE AND ROUND STÚDIÓ TÁRSALAPÍTÓJÁVAL

Amikor kiszámítható életpályamodellekről beszélünk – 21. század ide vagy oda –, első helyen aligha merülhet fel bármelyik alkalmazott művészi szakma. A tervezői pálya számos erénye és szépsége mellett a legnagyobb kihívást talán pont ez jelenti: nincsenek receptek, teljes biztossággal működő praktikák. Hevesi Annabellával többek között a pályakezdés dilemmáiról, megrendelőkről és a hazai kihívásokról is beszélgettünk.

Talán még nem telt el elég idő ahhoz, hogy nosztalgiázva gondolj vissza egyetemi éveidre, ehhez képest már saját stúdióval és nem is akármilyen projektekkel büszkélkedhetsz. Mesélj kicsit a folyamatról: hogyan lesz egy friss diplomásból gyakorló tervező?

Biztosan vannak, akiknek szépen, lineárisan emelkedik a pályájuk. Én sokáig kilátástalannak éltem meg a helyzetemet, az alapképzés utolsó pár hónapjában rettenetesen mélyponton voltam. Az a gondolat frusztrált, hogy nem használtam ki az egyetem adta lehetőségeket, és egy kiértékelés annyira padlóra küldött, hogy úgy éreztem, nem való nekem ez a szakma, be kell látnom, muszáj lesz váltanom. Szerencsére, a diploma előtt jött a mentőöv, hogy ingyen dolgozhatok gyakornokként egy stúdiónál. Az volt az elképzelésem, hogy ha egyetem alatt elvállalok egy „mindegymilyen” melót, ami a szakmához kapcsolódik, akkor ez a minimális munkatapasztalat is előnyt jelenthet majd pályakezdőként. Az ötlet bevált, ezután egy olyan cégnél kezdtem dolgozni, aminek a profilja egyáltalán nem a tervezés volt. Utólag úgy látom, hogy tanulságos volt lemászni az elefántcsonttoronyból, szembesülni azzal a sokszor megrázó helyzettel, hogy itthon, egy teljesen átlagos közegben mit jelent formatervezőnek lenni, különösen nőként. Néhány hónap alvásmegvonás, és végigdolgozott hétvége után, az akkor elkezdett mesterképzést negyedévben felfüggesztettem. Ehhez persze kellett, hogy magát a munkát szeressem, közel egy év után úgy jöttem el, hogy rengeteg gyakorlatot és rutint szereztem, és megtanultam beleállni konfrontatív helyzetekbe, ha az érdekeimet kellett képviselnem. Bella Gáborral itt kezdtünk el együtt dolgozni, és később megalapítottuk az IO-t.

Mostanában több helyről is visszaköszönt rám a Lineandround logója. Legutóbb a Stockholm Furniture and Light Fair egyik standjáról. Honnan jött az ötlet és motiváció, hogy megtervezzétek a MOME kitelepülését?

Egy évvel ezelőtt a tanszék elkezdett szervezni egy független kiállítást az egyik féléves tervezés székeiből. Szerették volna, hogy a kiállítótérben egy AR-alapú platformon keresztül legyenek bemutatva a hallgatók és a tervezési folyamat. Elsősorban azzal kerestek meg, hogy mint kiállító hallgató, szolgáltassak mozgóképes tartalmat az AR-hez, és fogjam össze a projektet. Akkor már javában dolgoztunk IO-ként, ezért volt némi rutinom a tervezés-kivitelezés menedzselésében, így végül én dolgoztam ki a kiállítótér koncepcióját és tartottam kézben a gyártási folyamatokat. Innen jött az ötlet, hogy a stockholmi megjelenésben is közreműködjünk. Azért is vállaltuk be a projektet, mert szerintem tervezőkként felelősek vagyunk a szakma itthoni jövőéért, és ez nem csak akkor igaz, ha kiállítóként adódik egy ilyen nemzetközi lehetőség. Nyilván nem elhanyagolható tényező, hogy én is kiállítottam, ezért tartottuk indokoltnak a cégszerű közreműködési formát a „H.A. küldetéstudatos hallgató” helyett.

A másik figyelemre méltó munkátok a soproni női kosárlabdacsapat öltözőtere. Erről az Építészfórum egy elég részletes cikket közölt, szóval kicsit másra vagyok kíváncsi… Kívülállóként nagyon úgy tűnik nekem, mint egy igazi álomprojekt. Komoly megrendelő, világos, nemzetközi viszonylatban is értelmezhető célokkal. Hogyan látod a hazai helyzetet, mennyire nehéz megtalálni az ehhez hasonló megrendeléseket?

Rátapintottál, igazi álomprojektként éltük meg, és leginkább szerencse kellett ahhoz, hogy megkapjuk a megbízást, illetve hogy egyáltalán készen álljunk egy ilyen léptékű munkához. Pontosan tudtuk, hogy ez egy kivételes helyzet, ezért a megbízói igényekhez képest emeltük a tétet a tervezés során, bízva abban, hogy ha ez nagyot szól, hoz magával más munkákat. Szerencsére jól döntöttünk, lettek újabb szép megbízásaink, így a projektkeresés nehézségeiről egyelőre nincs sok tapasztalatom. Számunkra a legnagyobb problémát a hazai építőipar jelenlegi helyzete jelenti, ami egyébként a tervezői kvalitásokat és ambíciókat pillanatok alatt képes romba dönteni – a kiszolgáltatottság, a hektikus árképzés és a kivitelezés gyakran botrányos minősége miatt. Ahhoz, hogy például az öltöző a tervezett formájában meg tudjon valósulni, bizonyos tárgyak/bútorok a mi kezünk által készültek vagy lettek beépítve a helyszínen. Ha ezt nem tettük volna meg, most maximum néhány 3D-látványterv bírna referenciális értékkel.

Elárulod, hogy mostanában min dolgoztok? Persze csak akkor, ha nem szupertitkos…

Egyáltalán nem volt tudatos a részünkről, de az öltöző főleg olyan megbízásokat hozott, melyek közforgalmú terekre vonatkoznak. Most két szállodát tervezünk, de tárgyalunk egy nemzetközi pénzügyi szolgáltatócég európai és ázsiai telepítésű showroomjairól, illetve pont most kezdtünk bele egy eddig semmihez sem fogható megbízásba. Egy olyan panzió koncepciótervezéséről van szó, melynek az építészetét is az IO neve alatt, két nagyszerű építésszel együtt fejlesztjük. Régóta szerettünk volna egy olyan munkát, ahol a különböző szakágak képesek egyesülni. Egyre inkább látom úgy az építész-belsőépítész-formatervező hármast, mint valami fraktálszerű entitást. Tervezésmetodikai szempontból rengeteg az átfedés, és sajnos mégis hajlamosak teljesen független pályákon mozogni a tervezők. Más munkánkban mindig problémát okozott, hogy az építészeti adottságok kötöttek, és elég szerencsétlenek voltak – például egy posztmodern társasházból kialakított szálloda esetében.

Ezt lehet, hogy nem tudod, de a vicc kedvéért most elárulom: a stúdió arculatának tervezési fázisaiból láttam néhány részletet, pár hónapig egy asztalnál dolgoztam a grafikusotokkal.

Ezt tulajdonképpen sejthettem is volna akár, mert arról tudtam, hogy együtt dolgoztatok. És elégedett vagy a részletekkel?

Abszolút! Várom már a virtuális kapunyitást… Mikorra tervezitek? Lesz olyan projekt, amit teljes egészében ott publikáltok először?

A háttérben pörög a fejlesztés, úgyhogy már tényleg nagyon izgulunk, és reméljük, néhány héten belül elindulunk. Annyira még nem vagyunk jólfésültek, hogy garantáltan tudjuk időzíteni a friss publikációt, de határozott célunk, igen – ami persze topsecret.

A végére pedig valami random: mondj pár dolgot, márkától kezdve a természeti jelenségig tényleg bármit, amik szerinted tetten is érhetőek munkáidon!

Az én inspirációm a történet. A kiindulási alap, a kontextus. Például, hogy ki a főhős? Mi a motivációja és merre halad? Mi történt eddig, és miért? Mi az én szerepem, mit tehetek? Szerintem egy jól tervezett tárgy vagy tér minden eleme visszafejthető az adott válaszokra. Számomra ez a sorvezető. Ahhoz, hogy a koncepció összeálljon, tervezőként nekem szempontokra, érvekre van szükségem, ami végső soron információt jelent, ami bármilyen területről érkezhet. Az érvek súlyozásához pedig elengedhetetlen legalább egy másik nézőpont, ellenvélemény jelenléte, különben beleeshetnék abba a hibába, hogy magamat teszem főhőssé.

// /

A LINE AND ROUND munkáit Facebookon és Instagramon is eléritek, honlapjukat pedig ITTtaláljátok.

Szerző: Sipos Máté

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..