PÁLYAKEZDŐKÉNT A MÉLYVÍZBEN – ADAMISTEFANO STAND A DORTMUNDI EXPÓN

„Hogy fogok munkát kapni designerként? Fogok-e egyáltalán?” – ezek a kérdések biztosan sokakban megfogalmazódtak már; nekik ajánlja ezt a történetet főszereplője, aki elsőéves formatervező hallgatóként kezdett el az AdamiStefano céggel együttműködni egy véletlen megismerkedés következtében. Szabó Ádám kezdetben csak szóróanyagokat tervezett a cégnek, idén azonban már ő felelt egy Dortmundban megrendezésre kerülő, nemzetközi expón a standjuk megtervezéséért és kivitelezéséért is.

Bár a standtervezés feladata ismeretlen terep volt számára, már az ötletek szintjén is egy dinamikusan kommunikáló, tervezett tér gondolatát vázolta fel, melyben mind az alapanyagok, mind a formák összecsengenek a cég arculatával és termékkínálatával. A tervezés két hónapot, a helyszíni kivitelezés azonban – az előzetes összepróbálásnak köszönhetően – csak egy napot vett igénybe. Lényeges szempont volt ez utóbbi során, hogy csak jó minőségű, tartós anyagok legyenek felhasználva.

A tárgyaló- és bemutatórészre való kettős felosztás ötlete a cégtől jött, így ez, illetve a 15 nm-es alapterület adottak voltak. Ezt kellett tehát olyan módon személyre szabni, hogy az AdamiStefano büszkén tekinthesse sajátjának.

„Úgy határoztam, szakítok a fémvázra épített gipszkarton szerkezetekkel, a rollupokkal és az összes ilyen tucat megoldással.”

A bemutatótér koncepciójának fő eleme a lebegés volt, amellyel az egyszerű, asztalra helyezett kiállításnál egy fokkal meghökkentőbben mutathatóak be a termékek. Ezt az elképzelést segíti a csövekből álló mennyezet is, mely a megvilágításnak köszönhetően optikailag megnyújtja a teret, ez pedig már messziről vonzza a tekinteteket, csak úgy, mint a mennyezetről lelógatott termékek.

A tér egyértelműen kommunikálja az őszinteséget és a megbízhatóságot, áttört, világos jellegével. Mindez szándékosan van így, a felső megvilágítás és a fények épp ilyen hangulatot voltak hivatottak előidézni. Ugyanakkor a térben minden ülőalkalmatosság és asztal a cég egy speciális, türkiz színű anyagával lett bevonva, mely megtöri a fehér dominanciáját, ezáltal kevésbé lesz steril a térélmény.

Az, hogy a két térrész között a standon belül biztosított volt a szabad átjárás, azt szolgálta, hogy az ügyfelek annak az élményét éljék át, mintha egy hátsó bejáraton keresztül jutnának el a tárgyalóba, a bennfentes helyiségbe. Ugyanezen a részleges elválasztón kapott helyet a bemutató tér oldalán egy tv – a várók és recepciók jellegét megidézve –, melyen az érdeklődők a cég termékeit bemutató videót tekinthették meg.

Az expó nem csak az AdamiStefano számára volt mérföldkő azáltal, hogy most először tudtak kitelepülni saját standdal, hanem Ádám számára is, akinek ez a munka volt az első nagyszabású projektje, amely nem iskolai keretek között zajlott; ez a közös izgatottság pedig rendkívül dinamikussá és gördülékennyé tette a tervező-megrendelő kapcsolatot.

 

// /

Szerző: Lukács Edit

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..